Régen láttam már ennyire jó horror filmet. Nem is igazán nevezném annak, inkább valami horror és lélektani dráma keveréke. A jó horror nem feltétlen patakokban folyó vérből, vagy természetfeletti erőkből fakad, hanem belőlünk, emberekből. Gonoszságból, félelemből, frusztrációból, perverzióból, de van, hogy csak tragédiából, hitből/kétségből, magányból, szomorúságból vagy bűntudatból. Ettől lesz ez a film igazán rettenetes és félelmetes, de egyben szívszorító is. Olyan kemény témákat feszeget, amit a mai társadalom számára tabu.

Adott egy anyuka, aki épp akkor veszítette el a férjét, amikor az kórházba vitte őt, hogy megszülje első gyereküket. Az eset óta eltelt hat év, de a nő még mindig nincs túl a férje halálán. Egyedül neveli fiát, A fiú sem könnyíti meg a helyzetét: súlyos viselkedési problémákkal küzd, követelőző és erőszakos, mindemellett retteg a szobájában ólálkodó szörnyektől. Egy nap talál egy Mr. Babadook nevű, igencsak durva gyerekkönyvet, és állapota onnan csak rosszabbodik. A gyerek folyamatosan retteg, emiatt nem alszik, így az anyja sem tud, kialvatlan, egyre nehezebben tolerálja gyermeke kirohanásait. Ahogyan a cselekmény halad egyre szörnyűbb és borzalmasabb hallucinációk gyötrik. Egyszerre jelenik meg a filmben a gyermeki félelem az ágy alatt lakó szörnytől és a gyermekét egyedül nevelő anya hétköznapi problémja: az egyedüllét, az érzelmi összeomlás, a múlt nyomasztó súlya és a jelen paranoiája. Mindez összemosódik a bűntudattal, gyásszal, bizonytalansággal.  A film egyik legsarkalatosabb pontja az amikkor az idegileg már teljesen összeomlott anya, gyermekére támad és azt ordítja: „bárcsak te haltál volna meg az apád helyett, néha legszívesebben csak beleverném a fejedet a falba”

És, igen, itt szisszentem fel, hogy „ez igen!”…végre tabukat döntünk. Hiszen számtalan egyedülálló szülő van, aki nehezen birkózik meg gyermeke nevelésével, főleg, ha hasonló a lurkója a filmben szereplő sráchoz. Szinte biztos vagyok, abban, hogy minden ilyen szülő elérkezik egyszer erre a pontra. Oda, amikor tehetetlenségében legszívesebben tényleg a falba verné a gyermeke fejét. Tudom ez most borzalmasan hanzik és joggal kaphatom meg azt a vádat, hogy amíg nincs gyerekem nem tudhatom, milyen egy gyereket nevelni. Nos ez így is van. Én csak azt állítom, hogy iszonyatosan nehéz lehet egy ilyen frusztrációt legyőzni segítség nélkül, hiszen, amíg a tudat meg nem hasad, addig tisztában van az anya azzal, hogy ezek a gondolatok rosszak, és bűntudatot érez, hogy egyáltalán a gondolat megfogalmazódott a fejében. Talán a való világban is sokkal kevesebb gyermekbántalmazás lehetne, ha ezek az egyedülálló szülők ilyen esetekben szakszerű segítséget kapnának. A kérdés már csak az, hogy mernek e segítséget kérni, mert lássuk be, ha ilyen problémával fordulnának bárki felé rögtön az arcunkba kapnánk, hogy  „ROSSZ anya/szülő vagy". Sajnos a mai társadalomban sokkal fontosabb megfelelni a többségi normáknak és elvárásoknak, mintsem, hogy saját magunkért legyünk, hogy vannak azok a helyzetek, amikor nem szabad ezeknek eleget tennünk, különben belepusztulunk, pszichikailag, lelkileg, testileg.

Mindent összevetve, többről szól ez a film, mint egy egyszerű Mr. Babadook nevű gyerekkönyvről, ami a családra szabadítja a démonokat. Az anya iszonyatos belső konfliktusa elevenedik meg előttünk, amit elnyom magában. Ettől a realizmustól lesz egy komplex és intelligens film. Félelmetes, durva és mélységesen emberi.